IPARTÖRTÉNETEMET MÉG FOLYTATOM A 60-AS, 70-ES ÉVEK BUDAPESTJE E JELLEGZETES TERÜLETÉNEK MAGYARÁZATÁVAL.
Ott tartottam, adott egy utca, páros oldala a Terézváros, páratlan az Erzsébetváros szélén, de úgy ahogy van, Pest centrumának egyik legforgalmasabb részén. (ez a fent említett időpontra vonatkozik. A 90-es évekre ez elmúlt, mint a megfázás, és igencsak falsul hangzott a bérleti díj állandó emelésekor a "frekventált" helyre való hivatkozás. Akkor már nagyon messze volt attól!)
Gyerekkorom "kárpitos utcájában" 10 céggel találkozhattunk, kevesebb, mint egy kilométernyi sétánkon. Athénben láttam hasonlót, csak picit monumentálisabb kivitelben. Ahogy végigmentünk a Szeptember sugárúton, egymás mellett a fürdőszoba-felszerelések, utána a bútorboltok. Áruháznyi nagyságban, árakban és kínálatban különbözve.
A Király utca kárpitosainak ennél nehezebb dolga volt! Tíz üzlet egymás hegyén-hátán, és szinte mindegyikben ugyanazt árusították! És még egy lényeges dolog: a vásárlók is szinte ugyanabból a körből alakultak, a Budapest és környéki polgárságból, a vidéki parasztságból, a bányászokból.
Fölmerül bennünk a kérdés: akkor miképpen éltek meg ennyien???Gyerekkorom "kárpitos utcájában" 10 céggel találkozhattunk, kevesebb, mint egy kilométernyi sétánkon. Athénben láttam hasonlót, csak picit monumentálisabb kivitelben. Ahogy végigmentünk a Szeptember sugárúton, egymás mellett a fürdőszoba-felszerelések, utána a bútorboltok. Áruháznyi nagyságban, árakban és kínálatban különbözve.
A Király utca kárpitosainak ennél nehezebb dolga volt! Tíz üzlet egymás hegyén-hátán, és szinte mindegyikben ugyanazt árusították! És még egy lényeges dolog: a vásárlók is szinte ugyanabból a körből alakultak, a Budapest és környéki polgárságból, a vidéki parasztságból, a bányászokból.
A KÜLÖNBÖZŐSÉGÜKTŐL!
Terézváros címere
Na ez aztán igazi "zöldségnek" hangzik! Ugyanott, ugyanazt, ugyanazoknak---mi lehet ebben különböző?
Pláne, ha hozzátesszük azt a tényt, hogy a kárpitos munka egy befejező művelet, amely során a "szakma művészei" felöltöztetik a helybe szállított bútorállványokat. Viszont a székállványokat, a fotelállványokat szinte mindegyiküknek ugyanaz az asztalos-mester készíti. A Király utcában, és a Baross utcában ez idő tájt zömmel Gárdos-székeket és Baranyi-foteleket kárpitoztak.
Az első KÜLÖNBÖZŐSÉG a bukós-állványok alkotóiban lakozott. Mindegyik cég igyekezett saját asztalosokat szerezni. Azt, aki a legjobb anyagokból, a legszebben kidolgozott, leglátványosabban fényezett állványokat készítette. Ha sikerült megszereznie, akkor vigyázott arra, hogy a közvetlen szomszédoknak NE Ő SZÁLLÍTSON! Apukám főleg Rákospalotai sváb asztalosmesterekkel dolgoztatott. A legmaradandóbb emléke Pissl mesternek, mindannyiunk Pissli-bácsijának maradt. Vele veszekedett sokszor apukám, mert gyönyörű állványokat készített, de a határidő késéseket bele lehetett kalkulálni. Jellegzetes sírós, de határozott hangját szinte most is hallom: - Ha a Pissli megígér valamit,.....! -aztán eltünt egy hétre, apukám meg taxizhatott Palotára.
A bukós-állvány mutatóssága azért volt jelentős, mert ez volt a második dolog, ami szemet szúrt a TISZTELT VEVŐNEK.
Ebből adódik, volt első szempont is! Ez a BÚTORSZÖVET! Az Epinglé volt a kor nagy találmánya. Időnként Budapest utcáin, a lomtalanítóskor még ma is látni egy-egy negyven-ötven éve felrakott Epinglét. A színe már lehet, hogy megfakult, de ha a rugók és a kárpitozás ép maradt, ennyi évtized után is tartanak. Mivel a minőség nagyjából egyforma volt, a szín és a belenyomott minta volt a "vevőcsalogató". Nagy kincs volt a mesterek számára a szép, és eladható szövet. Mindenkinek voltak a Röltexekben beépített emberei, akik a "kurrens" szövetet félretették, aztán telefonáltak. Persze, nem a kárpitosok "két szép szeméért", de megérte a befektetés. Ne felejtsük el, akkoriban a KERESLET-KÍNÁLAT arányában messze az első vezetett.
A harmadik "titkos fegyver" a kész bútorok kinézete. Erről gondoskodtak az állandó és megbízható alkalmazottak, a SEGÉDEK. A mester felügyelte őket. Apukámnál Ottó bácsi, Benyő Karcsi csinálta a foteleket, székeket, Árpi pedig a rekamiékat. Én a leglátványosabbat néztem a legszívesebben: ahogy nyílegyenesen dísz-szögeztek, zsinóroztak.
Még valakinek a munkája tartozott a csinos külsőhöz, ez a fényező-asztalos. Ő volt az, aki megadta a bútoroknak a végső "magas-fényt", eltüntetve a segédurak ujjlenyomatait, fényezési hibákat, meg az estleges félrecsúszott kalapácsnyomokat.
Immár kész voltak a bútorok, már csak vevőt kellett találni számukra.
Vevőből két típus volt. A ritkábbik az, aki az utcán sétálgatva betévedt, és vagy a mintadarab tetszett meg NEKI, vagy kiválasztott egy szövetet, fazont, állványszínt, és rendelt. Erre kellett segítségül a "RÁDUMÁLÓ"! Ez többnyire maga a mester, vagy egy olyan rokon, üzlettárs, vagy ismerős szükségeltetett, aki meggyőzte a KEDVES KUNCSAFTOT, hogy ugyan az utcában vannak hasonló bútorok, de a számára legjobbat itt találja. Sokat számított az üzletkötésben a rádumáló megjelenése, szövegkészlete. Egy jó szakember megtalálta, kinek mennyit, milyen stílusban kell bevetnie szövegét. Sok cég erre rásegített a "NEPPEREKKEL", akik az utcán, vagy a bútoráruház előtt elkapták a gyanútlan pácienst, aki mire a sokkból magához tért, már meg is vette a rádumált bútort. Persze, a nepper később visszajött a részesedéséért is. A nepperek királynője (öregedve, amikor megismerkedtünk nem sok királynői volt benne) Matild, aki szép vagyont hozott össze különleges munkájával.
Apukám nem alkalmazott neppereket, nem is volt rá szüksége. Ott volt ő a megfontoltságával, a hírnevével, a jóságával. És ott volt az elvált felesége Magda, akinek az volt fénykorában a híre az utcában: aki egyszer betévedt ide, az nem távozik vásárlás nélkül.
És legutoljára hagytam a legfontosabbat! A cég, és a mester hírneve!!!!
A Varga cégnek nagyon jó neve volt az egész városban, vidéken. Sok kuncsaft jött névjegy-kártyával, szomszédjai ajánlásával. Egy falu maradt meg bennem: CEGLÉDBERCEL, amit szinte teljes egészében a Varga cég bútorozott be.
Pláne, ha hozzátesszük azt a tényt, hogy a kárpitos munka egy befejező művelet, amely során a "szakma művészei" felöltöztetik a helybe szállított bútorállványokat. Viszont a székállványokat, a fotelállványokat szinte mindegyiküknek ugyanaz az asztalos-mester készíti. A Király utcában, és a Baross utcában ez idő tájt zömmel Gárdos-székeket és Baranyi-foteleket kárpitoztak.
Az első KÜLÖNBÖZŐSÉG a bukós-állványok alkotóiban lakozott. Mindegyik cég igyekezett saját asztalosokat szerezni. Azt, aki a legjobb anyagokból, a legszebben kidolgozott, leglátványosabban fényezett állványokat készítette. Ha sikerült megszereznie, akkor vigyázott arra, hogy a közvetlen szomszédoknak NE Ő SZÁLLÍTSON! Apukám főleg Rákospalotai sváb asztalosmesterekkel dolgoztatott. A legmaradandóbb emléke Pissl mesternek, mindannyiunk Pissli-bácsijának maradt. Vele veszekedett sokszor apukám, mert gyönyörű állványokat készített, de a határidő késéseket bele lehetett kalkulálni. Jellegzetes sírós, de határozott hangját szinte most is hallom: - Ha a Pissli megígér valamit,.....! -aztán eltünt egy hétre, apukám meg taxizhatott Palotára.
A bukós-állvány mutatóssága azért volt jelentős, mert ez volt a második dolog, ami szemet szúrt a TISZTELT VEVŐNEK.
Ebből adódik, volt első szempont is! Ez a BÚTORSZÖVET! Az Epinglé volt a kor nagy találmánya. Időnként Budapest utcáin, a lomtalanítóskor még ma is látni egy-egy negyven-ötven éve felrakott Epinglét. A színe már lehet, hogy megfakult, de ha a rugók és a kárpitozás ép maradt, ennyi évtized után is tartanak. Mivel a minőség nagyjából egyforma volt, a szín és a belenyomott minta volt a "vevőcsalogató". Nagy kincs volt a mesterek számára a szép, és eladható szövet. Mindenkinek voltak a Röltexekben beépített emberei, akik a "kurrens" szövetet félretették, aztán telefonáltak. Persze, nem a kárpitosok "két szép szeméért", de megérte a befektetés. Ne felejtsük el, akkoriban a KERESLET-KÍNÁLAT arányában messze az első vezetett.
A harmadik "titkos fegyver" a kész bútorok kinézete. Erről gondoskodtak az állandó és megbízható alkalmazottak, a SEGÉDEK. A mester felügyelte őket. Apukámnál Ottó bácsi, Benyő Karcsi csinálta a foteleket, székeket, Árpi pedig a rekamiékat. Én a leglátványosabbat néztem a legszívesebben: ahogy nyílegyenesen dísz-szögeztek, zsinóroztak.
Még valakinek a munkája tartozott a csinos külsőhöz, ez a fényező-asztalos. Ő volt az, aki megadta a bútoroknak a végső "magas-fényt", eltüntetve a segédurak ujjlenyomatait, fényezési hibákat, meg az estleges félrecsúszott kalapácsnyomokat.
Immár kész voltak a bútorok, már csak vevőt kellett találni számukra.
Vevőből két típus volt. A ritkábbik az, aki az utcán sétálgatva betévedt, és vagy a mintadarab tetszett meg NEKI, vagy kiválasztott egy szövetet, fazont, állványszínt, és rendelt. Erre kellett segítségül a "RÁDUMÁLÓ"! Ez többnyire maga a mester, vagy egy olyan rokon, üzlettárs, vagy ismerős szükségeltetett, aki meggyőzte a KEDVES KUNCSAFTOT, hogy ugyan az utcában vannak hasonló bútorok, de a számára legjobbat itt találja. Sokat számított az üzletkötésben a rádumáló megjelenése, szövegkészlete. Egy jó szakember megtalálta, kinek mennyit, milyen stílusban kell bevetnie szövegét. Sok cég erre rásegített a "NEPPEREKKEL", akik az utcán, vagy a bútoráruház előtt elkapták a gyanútlan pácienst, aki mire a sokkból magához tért, már meg is vette a rádumált bútort. Persze, a nepper később visszajött a részesedéséért is. A nepperek királynője (öregedve, amikor megismerkedtünk nem sok királynői volt benne) Matild, aki szép vagyont hozott össze különleges munkájával.
Apukám nem alkalmazott neppereket, nem is volt rá szüksége. Ott volt ő a megfontoltságával, a hírnevével, a jóságával. És ott volt az elvált felesége Magda, akinek az volt fénykorában a híre az utcában: aki egyszer betévedt ide, az nem távozik vásárlás nélkül.
És legutoljára hagytam a legfontosabbat! A cég, és a mester hírneve!!!!
A Varga cégnek nagyon jó neve volt az egész városban, vidéken. Sok kuncsaft jött névjegy-kártyával, szomszédjai ajánlásával. Egy falu maradt meg bennem: CEGLÉDBERCEL, amit szinte teljes egészében a Varga cég bútorozott be.
Azt hiszem, ebben az írásban is sok érdekes dolgot tettem közzé, remélem, nem hagytam ki semmi fontosat a Kárpitos utca, Budapest hőskorának történetéből.
Így kívánok emléket állítani egy méltatlanul elfelejtett szakma hőseiről.
Ha tetszett, olvasd el az első részt is, és kövesd a következőt is, mert bőven van még a témából!
Ha tetszett, olvasd el az első részt is, és kövesd a következőt is, mert bőven van még a témából!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése