Ez a blog természetesen nem üzleti, mert a szakmát 2005-ben egy súlyos bénulás miatt abbahagytam. Ekkor 27 év szakmai múlt állt mögöttem.
Most azért jelentkeztem feleségem blogjába társszerzőnek, hogy a kárpitos szakmáról, a Budapesti kézműves ipar e szép ágának múltjáról, saját élettapasztalatomról írhassak.
Ezen kívül szeretnék az egyszerü, otthon végezhető kárpitos munkákhoz tanácsokat adni.
Ebben a munkában részt vesz feleségem, én pedig segítek Neki utazási blogbejegyzéseket készíteni. Hiszen e kettő huszonkilenc év házasság után közös.
Mint ahogy jelenlegi megváltozott életünkhöz hozzátartozik a megváltozott életminőségünk megosztása is.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése